Kellemetlen élmények az ágyban
Közzétéve: 2005.03.05.
Vannak ugyanis helyzetek, alkalmak és esetek, amikor a szex kellemetlen, rossz érzéseket keltõ, sõt akár fájdalmas is lehet. Ilyenkor sok nõ hajlamos azt hinni, hogy a hiba csak benne keresendõ, bizonyára nem elég felszabadult, nem elég vonzó vagy éppen nem elég jó az ágyban. Pedig a gyökerek itt is sokkal mélyebbre nyúlnak, mint azt felületesen gondolnánk.
A nõk többsége úgy emlékszik vissza az elsõ alkalomra, hogy az többé-kevésbé fájt. És bár ez a fájdalom természetesnek nevezhetõ, korántsem egyértelmû, hogy szervi vagy lelki okokra vezethetõ-e vissza. A szervi okok nyilvánvalónak tûnnek: az ellenálló szûzhártya vagy a felkészületlen szervezet nyilván nem könnyíti meg az elsõ szerelmeskedést. De ugyanolyan érzetet kelthet az elsõ alkalom kapcsán érzett szorongás vagy súlyosabb esetben az ezzel a témával kapcsolatban bennünk lévõ, évek alatt kialakult gátlás is. Hiszen a nõ, akinek családjában kislány kora óta tabu, sõt szégyenletes volt ez a téma (ilyen környezetben gyakran még a menstruáció is szégyellni való dolog), természetes módon gátlásokkal és félelmekkel közelíti meg ezt a helyzetet. Vagy éppen az a család, amelyben a vallásos nevelés kapcsán a szexualitást csak és kizárólag házasságon belül és gyermeknemzés céljából tartják elképzelhetõnek, nyilván úgy neveli a lánygyermekét, hogy a szex minden más körülményben bûn. De ezekkel a kiélezett helyzetekkel nem is igen lehet egy újság hasábjain foglalkozni, hiszen ilyen esetben tanácsos szakemberhez fordulni, és még így is csak hosszú idõ után várható változás.
A fájdalom azonban nem kizárólag az elsõ néhány alkalommal nehezíti meg a nõk helyzetét. Számos statisztika kimutatta, hogy a nõknek nem kis hányada tapasztal a késõbbiekben is kellemetlen, fájó érzést a szex kapcsán. Az orvostudomány ezt a bizonyos fájdalmat is négy részre osztja, és megkülönböztet elsõdleges és másodlagos, teljes és helyzettõl függõ fájdalmat. Az elsõdleges fájdalom az, amely a nemi élet kezdetétõl minden egyes alkalommal jelentkezik.
A másodlagos fájdalom alatt azt értjük, amikor ez az érzés nem a kezdetektõl jelentkezik, hanem késõbb, rövidebb-hosszabb "gyakorlat" után támad fel. A teljes fájdalom akkor élhetõ át, ha az egész szerelmi aktus alatt ezt érzi a nõ, a helyzettõl függõ fájdalom elnevezése pedig önmagáért beszél. Mindegyik típusnak létezhet szervi oka, amely célzott gyógyszeres kezelés után megszüntethetõ. Gyakoribbak azonban a már említett lelki sérülések, egyebek közt a beteges félelemmel jellemezhetõ reakciók, a szorongásos konfliktusok, a nemi társ vagy általában a férfiak iránt érzett ellenszenv, a nemi élettõl való undorodás, vagy éppen az úgynevezett konverziós hisztéria, amikor is lelki hatásra szembeszökõ testi tünetként támad a fájdalom.
Egyes problémák, mint például az undorodás, olyan mélyen gyökerezhet, hogy gyakran még hosszas szakértõ kezelés sem tudja feloldani, és nem meglepõ, ha az ezzel a tudattal elõ nõk egy része örökre felhagy a heteroszexuális nemi kapcsolatokkal. Más jellegû gondok kezelésénél viszont ideális, ha a partner is részt vesz a terápián, és együtt próbálják meg leküzdeni a nõ szorongását. Ettõl a megoldástól a nõk többsége azért tartózkodik, mert fél, hogy egy hosszadalmas, türelemre épülõ kezelés elriasztja a férfit a közeledéstõl. De a tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen esetek tizenöt - húsz százalékában a férfiaknál megfigyelhetõ nemierõ-csökkenés rendszerint átmenetinek bizonyul, és nem vezet a nemi kapcsolat megszakadásához. Mindenképpen érdemes tehát szakértõ segítséget kérni, és nem várni arra, hogy elõbb-utóbb magától szûnik meg a gond.
A fájdalom azonban csak egy szélsõséges megnyilvánulása a problémának, és a legtöbb nõnél csak ritkán vagy szerencsés esetben sosem jelentkezik. Vannak azonban olyan jelenségek, amelyeket szinte minden nõ átél, ki ritkábban, ki gyakrabban. Ez tulajdonképpen nem fizikai fájdalmat jelent, inkább csak lelki kielégületlenséget, amely szinte mindig társul a testi hiányérzettel is. Könnyû lenne ebben az esetben sértõdötten a férfiakra mutogatni, hogy lám-lám, ismét egy példa az õ figyelmetlenségükre vagy tapintatlanságukra. De ne feledkezzünk el arról, hogy a nõnek legalább ugyanolyan joga van a szex irányítására, sõt visszautasítására, mint a férfinak. Nem ritka eset, hogy a két fél nem egyformán és ugyanolyan idõközönként éli át a nemi vágyat. A tapasztalatok szerint a nõk között is különbség van a nemi vágy erejében, sõt e vágy zavarai is teljesen egyéni vonásokat mutatnak.
Elõfordulhat, hogy míg egyes párok a viszonylag ritka és nem túl forró nemi kapcsolatot is megfelelõnek érzik, addig mások a sokkal gyakoribb alkalmakkal sincsenek kibékülve. Õk egyszerre azt kezdik érezni, hogy nemi vágyuk megcsappant, és ez akár a szex iránti érdeklõdés teljes megszûnéséhez is vezethet. Ennek a "megcsappanásnak" a legfõbb oka a társak közti harmónia hiánya. És ez a harmónia nem testi összetartozást jelent, sokkal inkább a lelki tényezõkre vonatkozik.
Ha a társak haragban vannak, neheztelnek egymásra, netán félelem vagy a nemi társ valós vagy vélt hûtlensége miatt csalódottság, kiábrándultság lesz úrrá rajtuk, akkor sem éreznek késztetést a nemi aktusra, ha egyébként kifogástalan a nemi mûködésük.
Ez utóbbira példa Mariann története.
"Anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznék, annyit mondok, hogy Dávid és köztem sokáig tökéletesen mûködtek a dolgok. Ezalatt lelki és testi viszonyt egyaránt értek. Összhang volt köztünk közel másfél évig. Egészen addig a beszélgetésig, amikor is elõkerült a félrelépés témája. Pontosabban az, hogy el kell-e mondanunk egymásnak. Én mindig haladó gondolkodásúnak éreztem magam, aki nem ragaszkodik a formaságokhoz, és akinek fontosabb az õszinteség, mint a vak bizalom. Éppen ezért azon az állásponton voltam, hogy mindent meg kell osztanunk egymással, még azt is, ami a másiknak nyilván kellemetlen. Csak így lehetünk teljesen egyenrangúak, hiszen ha becsapjuk a másikat, azzal meg is alázzuk és akaratlanul is kiszolgáltatott helyzetbe hozzuk. Dávid viszont amellett érvelt, hogy amirõl a másik fél nem tud, az nem is fáj neki, és amit nem mondunk el egymásnak, azt nyilván azért tesszük, mert semmiféle hatása nincs a kapcsolatunkra.
Szó szót követett, míg végül mindketten megígértük, hogy õszinték leszünk egymáshoz, ami természetesen azzal jár, hogy meg is bocsátunk a másiknak. Mivel nekem eszem ágában sem volt más férfiakkal foglalkozni, ebben meg is nyugodtam. De hónapokkal késõbb Dávid azzal állt elõ, hogy mondanivalója van számomra. Elmesélte, hogy egy vállalati bulin túl sokat ivott és nem tudott ellenállni a közismerten jó hírû kolléganõje csábításának, de ne gondoljak rosszat, hiszen ez csak egyszeri eset volt, amit már meg is bánt. Majd megbeszélésünk szerint várta a megbocsátást.
Én ugyan nagyot nyelve, de kimondtam a bûvös szót: megbocsátok. Dávidnak azon nyomban kiült az arcára a megkönnyebbülés, és mint aki jól végezte a dolgát, nem is foglalkozott tovább az üggyel. Nyilván tényleg nem jelentett neki semmit az a kis botlás. De nekem annál többet. Minél jobban próbáltam a dolog jelentéktelenségére koncentrálni, annál inkább fájt. És bár ugyanolyan szerelmes voltam Dávidba mint azelõtt, valami mégiscsak megváltozott köztünk.
Mintha egy vékony hártya feszült volna kettõnk közé. Szó szerint, hiszen ehhez hasonló érzés fogott el, amikor fizikailag közelített felém. Nem tiltakoztam ugyan és nem is utasítottam vissza a közeledését, de már nem tudtam magam úgy beleélni, mint azelõtt. Néha ugyanis felvillant elõttem egy-egy kép, amint õ és a kolleganõje hancúroznak, és ez meglehetõsen lelombozott. Késõbb már képeknek nyoma sem volt, de valahogy nem oldódott fel bennem ez a gátlás. Õ is észrevette a változást, de egy darabig nem szólt. Amikor pedig késõbb rákérdezett, mindig volt valami indokom a lanyha lelkesedésemre. Ez egy hosszú, évekig tartó folyamat volt, és ma ott tartunk, hogy nem közelít felém olyan gyakran, hiszen fél a visszautasítástól, én viszont titokban örülök, hogy nem kell megjátszanom magam. Érdekes módon, ha valahogy mégis ráhangolódom, semmi gond nincs, csak éppen ez a bizonyos ráhangolódás alakul ki nehezen. Õ is érzi, én is tudom, de nem szólunk egymásnak. Hiszen mit is mondhatnék: ugyanúgy szeretlek mint azelõtt, csak éppen azóta az eset óta nem vonzódom hozzád? Ezt így még csak igaz sem lenne, hiszen tudom, hogy jó vele lenni. Valójában nem tudom mit csináljak, csupán azt érzem, hogy valamit tennem kell, mielõtt szexuálisan végleg elhidegülünk egymástól."
Anélkül, hogy ismételni szeretnénk az elõzõeket, most is ugyanaz tûnik a jó megoldásnak: felkeresni egy szakembert, aki talán oldani tudja a józan ésszel nehezen kezelhetõ gátlást.
A gátlás egy fontos szó. Gátlás mindenkiben van, és butaság lenne azt hinni, hogy a szex terén csak a nõknek jut osztályrészül. Viktor például közel másfél éve küszködik ilyen problémával.
"A szerelmünk Anikóval valóban elsõ látásra született. És akkora szerencsénk volt, hogy második látásra sem szûnt meg. Sõt három hónap ismeretség után össze is költöztünk, és bárcsak azt mondhatnám, hogy boldogan élünk, amíg meg nem haltunk.
De nem egészen így történt. Az elsõ hónap teljes eufóriában telt, egyszerûen nem tudtunk egymás vonzásából kikerülni. Ha csak lehetett megérintettük egymást, szinte folyamatosan fogtuk egymás kezét, hiszen jó volt a másikhoz érni. Így volt ez a szexuális életünkben is. Örültünk, ha a megfelelõ körülmények közt kettesben lehettünk.
Az összeköltözésünk után is ugyanígy ment minden, és tökéletes harmónia volt köztünk. Aztán egy délután, amikor - mondhatnám, hogy szokásomhoz híven közeledtem Anikó felé, és csókolódzni kezdtünk, õ félig tréfásan, félig komolyan rám szólt: Hagyd már abba, neked mindig csak a szexen jár az eszed!
Ugyanolyan évõdve azzal folytatta, hogy mivel már együtt élünk, koncentrálhatnánk egy kicsit arra is, hogy megteremtsük a saját egzisztenciánkat, igazi családi körülményeket alakítsunk ki magunknak. A többire valahogy már nem is tudtam figyelni, annyira mellbe vágott a felkiáltása.
Nem lökött el, még csak el sem húzódott tõlem, de ezzel a mondattal elvágta a további közeledésem útját. Tudom, hogy túlértékeltem ezt a pár szót, de valójában mintha egy világ dõlt volna össze bennem. Addig azt hittem, hogy a szex neki is azt jelenti amit nekem, vagyis a teljes összeolvadást, a csak egymásra figyelést, a tökéletes harmóniát. Lehet, hogy nem így gondolta, de nekem ebbõl a mondatából viszont az derült ki, hogy neki a fizikai szerelem csupán szükséges velejárója a lelki vonzalomnak. Én úgy gondoltam, hogy együttléteink alkalmával azt érzi, hogy szerelmet és biztonságot adok neki, nem pedig >csak a szexen jár az eszem<. Szóval, ettõl a délutántól kezdve megváltoztam.
Nem mintha nem akartam volna, de nem tudtam felé úgy közeledni, ahogy az addig szokásos volt. Egy darabig ez nem is zavarta, azt hiszem, azt gondolta, értettem az okos szóból. De néhány hónap után már kínosnak érezte, hogy ha szeretne valamit, neki kell kezdeményeznie. Gyakran kérdezgette, hogy vajon vonzónak találom-e még és miért kell neki közelharcot vívnia velem. Sokáig nem mertem neki elmondani az indokomat, de egy nap nem bírtam tovább és válaszoltam az újabb faggatásra. Amikor elmondtam, mitõl alakult ki bennem ez a fajta magatartás, õ nem is emlékezett az esetre. Késõbb, amikor felidéztem a történteket, nevetni kezdett, és azt mondta, nem is gondolta, hogy ilyen komolyan veszek egy megjegyzést. Mindenesetre ezek után megpróbálta >jóvátenni< a dolgot, de valahogy már nem éreztem magamban energiát. Ez négy hónapja történt. Azóta õrlõdöm. Nem tudom, fenntartható-e egy kapcsolat, amelyben ennyire nem jól mûködik a szex. És azt sem tudom igazán, hogy csak én gondolom ezt vagy Anikó is elégedetlen a szexuális életünkkel. Egyre erõsebben érzem, hogy lépnem kell. De vajon találok-e olyan nõt, aki pontosan úgy látja a helyzetet mint én?
Vagy a túl nagy lelkesedés és étvágy kizárólag a férfiakra jellemzõ? Ki tehet arról, hogy így alakult? Annyi kérdés van még bennem, és a válaszok nem akarnak elõkerülni."
Mindenkiben vannak ilyen kérdések, hiszen nagyon szerencsés az a pár, amelyben mind a két fél ugyanúgy gondolkodik a szexualitásról. De egy érett szerelem képes a kompromisszumokra, persze csak az elfogadhatóság határain belül. Rá kell tehát jönnünk, hogy bármennyire is az ösztönökre épül, a szex sem mûködik megértés, belátás és türelem nélkül.
Forrás: Bonton
[LHP.HU]
A nõk többsége úgy emlékszik vissza az elsõ alkalomra, hogy az többé-kevésbé fájt. És bár ez a fájdalom természetesnek nevezhetõ, korántsem egyértelmû, hogy szervi vagy lelki okokra vezethetõ-e vissza. A szervi okok nyilvánvalónak tûnnek: az ellenálló szûzhártya vagy a felkészületlen szervezet nyilván nem könnyíti meg az elsõ szerelmeskedést. De ugyanolyan érzetet kelthet az elsõ alkalom kapcsán érzett szorongás vagy súlyosabb esetben az ezzel a témával kapcsolatban bennünk lévõ, évek alatt kialakult gátlás is. Hiszen a nõ, akinek családjában kislány kora óta tabu, sõt szégyenletes volt ez a téma (ilyen környezetben gyakran még a menstruáció is szégyellni való dolog), természetes módon gátlásokkal és félelmekkel közelíti meg ezt a helyzetet. Vagy éppen az a család, amelyben a vallásos nevelés kapcsán a szexualitást csak és kizárólag házasságon belül és gyermeknemzés céljából tartják elképzelhetõnek, nyilván úgy neveli a lánygyermekét, hogy a szex minden más körülményben bûn. De ezekkel a kiélezett helyzetekkel nem is igen lehet egy újság hasábjain foglalkozni, hiszen ilyen esetben tanácsos szakemberhez fordulni, és még így is csak hosszú idõ után várható változás.
A fájdalom azonban nem kizárólag az elsõ néhány alkalommal nehezíti meg a nõk helyzetét. Számos statisztika kimutatta, hogy a nõknek nem kis hányada tapasztal a késõbbiekben is kellemetlen, fájó érzést a szex kapcsán. Az orvostudomány ezt a bizonyos fájdalmat is négy részre osztja, és megkülönböztet elsõdleges és másodlagos, teljes és helyzettõl függõ fájdalmat. Az elsõdleges fájdalom az, amely a nemi élet kezdetétõl minden egyes alkalommal jelentkezik.
A másodlagos fájdalom alatt azt értjük, amikor ez az érzés nem a kezdetektõl jelentkezik, hanem késõbb, rövidebb-hosszabb "gyakorlat" után támad fel. A teljes fájdalom akkor élhetõ át, ha az egész szerelmi aktus alatt ezt érzi a nõ, a helyzettõl függõ fájdalom elnevezése pedig önmagáért beszél. Mindegyik típusnak létezhet szervi oka, amely célzott gyógyszeres kezelés után megszüntethetõ. Gyakoribbak azonban a már említett lelki sérülések, egyebek közt a beteges félelemmel jellemezhetõ reakciók, a szorongásos konfliktusok, a nemi társ vagy általában a férfiak iránt érzett ellenszenv, a nemi élettõl való undorodás, vagy éppen az úgynevezett konverziós hisztéria, amikor is lelki hatásra szembeszökõ testi tünetként támad a fájdalom.
Egyes problémák, mint például az undorodás, olyan mélyen gyökerezhet, hogy gyakran még hosszas szakértõ kezelés sem tudja feloldani, és nem meglepõ, ha az ezzel a tudattal elõ nõk egy része örökre felhagy a heteroszexuális nemi kapcsolatokkal. Más jellegû gondok kezelésénél viszont ideális, ha a partner is részt vesz a terápián, és együtt próbálják meg leküzdeni a nõ szorongását. Ettõl a megoldástól a nõk többsége azért tartózkodik, mert fél, hogy egy hosszadalmas, türelemre épülõ kezelés elriasztja a férfit a közeledéstõl. De a tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen esetek tizenöt - húsz százalékában a férfiaknál megfigyelhetõ nemierõ-csökkenés rendszerint átmenetinek bizonyul, és nem vezet a nemi kapcsolat megszakadásához. Mindenképpen érdemes tehát szakértõ segítséget kérni, és nem várni arra, hogy elõbb-utóbb magától szûnik meg a gond.
A fájdalom azonban csak egy szélsõséges megnyilvánulása a problémának, és a legtöbb nõnél csak ritkán vagy szerencsés esetben sosem jelentkezik. Vannak azonban olyan jelenségek, amelyeket szinte minden nõ átél, ki ritkábban, ki gyakrabban. Ez tulajdonképpen nem fizikai fájdalmat jelent, inkább csak lelki kielégületlenséget, amely szinte mindig társul a testi hiányérzettel is. Könnyû lenne ebben az esetben sértõdötten a férfiakra mutogatni, hogy lám-lám, ismét egy példa az õ figyelmetlenségükre vagy tapintatlanságukra. De ne feledkezzünk el arról, hogy a nõnek legalább ugyanolyan joga van a szex irányítására, sõt visszautasítására, mint a férfinak. Nem ritka eset, hogy a két fél nem egyformán és ugyanolyan idõközönként éli át a nemi vágyat. A tapasztalatok szerint a nõk között is különbség van a nemi vágy erejében, sõt e vágy zavarai is teljesen egyéni vonásokat mutatnak.
Elõfordulhat, hogy míg egyes párok a viszonylag ritka és nem túl forró nemi kapcsolatot is megfelelõnek érzik, addig mások a sokkal gyakoribb alkalmakkal sincsenek kibékülve. Õk egyszerre azt kezdik érezni, hogy nemi vágyuk megcsappant, és ez akár a szex iránti érdeklõdés teljes megszûnéséhez is vezethet. Ennek a "megcsappanásnak" a legfõbb oka a társak közti harmónia hiánya. És ez a harmónia nem testi összetartozást jelent, sokkal inkább a lelki tényezõkre vonatkozik.
Ha a társak haragban vannak, neheztelnek egymásra, netán félelem vagy a nemi társ valós vagy vélt hûtlensége miatt csalódottság, kiábrándultság lesz úrrá rajtuk, akkor sem éreznek késztetést a nemi aktusra, ha egyébként kifogástalan a nemi mûködésük.
Ez utóbbira példa Mariann története.
"Anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznék, annyit mondok, hogy Dávid és köztem sokáig tökéletesen mûködtek a dolgok. Ezalatt lelki és testi viszonyt egyaránt értek. Összhang volt köztünk közel másfél évig. Egészen addig a beszélgetésig, amikor is elõkerült a félrelépés témája. Pontosabban az, hogy el kell-e mondanunk egymásnak. Én mindig haladó gondolkodásúnak éreztem magam, aki nem ragaszkodik a formaságokhoz, és akinek fontosabb az õszinteség, mint a vak bizalom. Éppen ezért azon az állásponton voltam, hogy mindent meg kell osztanunk egymással, még azt is, ami a másiknak nyilván kellemetlen. Csak így lehetünk teljesen egyenrangúak, hiszen ha becsapjuk a másikat, azzal meg is alázzuk és akaratlanul is kiszolgáltatott helyzetbe hozzuk. Dávid viszont amellett érvelt, hogy amirõl a másik fél nem tud, az nem is fáj neki, és amit nem mondunk el egymásnak, azt nyilván azért tesszük, mert semmiféle hatása nincs a kapcsolatunkra.
Szó szót követett, míg végül mindketten megígértük, hogy õszinték leszünk egymáshoz, ami természetesen azzal jár, hogy meg is bocsátunk a másiknak. Mivel nekem eszem ágában sem volt más férfiakkal foglalkozni, ebben meg is nyugodtam. De hónapokkal késõbb Dávid azzal állt elõ, hogy mondanivalója van számomra. Elmesélte, hogy egy vállalati bulin túl sokat ivott és nem tudott ellenállni a közismerten jó hírû kolléganõje csábításának, de ne gondoljak rosszat, hiszen ez csak egyszeri eset volt, amit már meg is bánt. Majd megbeszélésünk szerint várta a megbocsátást.
Én ugyan nagyot nyelve, de kimondtam a bûvös szót: megbocsátok. Dávidnak azon nyomban kiült az arcára a megkönnyebbülés, és mint aki jól végezte a dolgát, nem is foglalkozott tovább az üggyel. Nyilván tényleg nem jelentett neki semmit az a kis botlás. De nekem annál többet. Minél jobban próbáltam a dolog jelentéktelenségére koncentrálni, annál inkább fájt. És bár ugyanolyan szerelmes voltam Dávidba mint azelõtt, valami mégiscsak megváltozott köztünk.
Mintha egy vékony hártya feszült volna kettõnk közé. Szó szerint, hiszen ehhez hasonló érzés fogott el, amikor fizikailag közelített felém. Nem tiltakoztam ugyan és nem is utasítottam vissza a közeledését, de már nem tudtam magam úgy beleélni, mint azelõtt. Néha ugyanis felvillant elõttem egy-egy kép, amint õ és a kolleganõje hancúroznak, és ez meglehetõsen lelombozott. Késõbb már képeknek nyoma sem volt, de valahogy nem oldódott fel bennem ez a gátlás. Õ is észrevette a változást, de egy darabig nem szólt. Amikor pedig késõbb rákérdezett, mindig volt valami indokom a lanyha lelkesedésemre. Ez egy hosszú, évekig tartó folyamat volt, és ma ott tartunk, hogy nem közelít felém olyan gyakran, hiszen fél a visszautasítástól, én viszont titokban örülök, hogy nem kell megjátszanom magam. Érdekes módon, ha valahogy mégis ráhangolódom, semmi gond nincs, csak éppen ez a bizonyos ráhangolódás alakul ki nehezen. Õ is érzi, én is tudom, de nem szólunk egymásnak. Hiszen mit is mondhatnék: ugyanúgy szeretlek mint azelõtt, csak éppen azóta az eset óta nem vonzódom hozzád? Ezt így még csak igaz sem lenne, hiszen tudom, hogy jó vele lenni. Valójában nem tudom mit csináljak, csupán azt érzem, hogy valamit tennem kell, mielõtt szexuálisan végleg elhidegülünk egymástól."
Anélkül, hogy ismételni szeretnénk az elõzõeket, most is ugyanaz tûnik a jó megoldásnak: felkeresni egy szakembert, aki talán oldani tudja a józan ésszel nehezen kezelhetõ gátlást.
A gátlás egy fontos szó. Gátlás mindenkiben van, és butaság lenne azt hinni, hogy a szex terén csak a nõknek jut osztályrészül. Viktor például közel másfél éve küszködik ilyen problémával.
"A szerelmünk Anikóval valóban elsõ látásra született. És akkora szerencsénk volt, hogy második látásra sem szûnt meg. Sõt három hónap ismeretség után össze is költöztünk, és bárcsak azt mondhatnám, hogy boldogan élünk, amíg meg nem haltunk.
De nem egészen így történt. Az elsõ hónap teljes eufóriában telt, egyszerûen nem tudtunk egymás vonzásából kikerülni. Ha csak lehetett megérintettük egymást, szinte folyamatosan fogtuk egymás kezét, hiszen jó volt a másikhoz érni. Így volt ez a szexuális életünkben is. Örültünk, ha a megfelelõ körülmények közt kettesben lehettünk.
Az összeköltözésünk után is ugyanígy ment minden, és tökéletes harmónia volt köztünk. Aztán egy délután, amikor - mondhatnám, hogy szokásomhoz híven közeledtem Anikó felé, és csókolódzni kezdtünk, õ félig tréfásan, félig komolyan rám szólt: Hagyd már abba, neked mindig csak a szexen jár az eszed!
Ugyanolyan évõdve azzal folytatta, hogy mivel már együtt élünk, koncentrálhatnánk egy kicsit arra is, hogy megteremtsük a saját egzisztenciánkat, igazi családi körülményeket alakítsunk ki magunknak. A többire valahogy már nem is tudtam figyelni, annyira mellbe vágott a felkiáltása.
Nem lökött el, még csak el sem húzódott tõlem, de ezzel a mondattal elvágta a további közeledésem útját. Tudom, hogy túlértékeltem ezt a pár szót, de valójában mintha egy világ dõlt volna össze bennem. Addig azt hittem, hogy a szex neki is azt jelenti amit nekem, vagyis a teljes összeolvadást, a csak egymásra figyelést, a tökéletes harmóniát. Lehet, hogy nem így gondolta, de nekem ebbõl a mondatából viszont az derült ki, hogy neki a fizikai szerelem csupán szükséges velejárója a lelki vonzalomnak. Én úgy gondoltam, hogy együttléteink alkalmával azt érzi, hogy szerelmet és biztonságot adok neki, nem pedig >csak a szexen jár az eszem<. Szóval, ettõl a délutántól kezdve megváltoztam.
Nem mintha nem akartam volna, de nem tudtam felé úgy közeledni, ahogy az addig szokásos volt. Egy darabig ez nem is zavarta, azt hiszem, azt gondolta, értettem az okos szóból. De néhány hónap után már kínosnak érezte, hogy ha szeretne valamit, neki kell kezdeményeznie. Gyakran kérdezgette, hogy vajon vonzónak találom-e még és miért kell neki közelharcot vívnia velem. Sokáig nem mertem neki elmondani az indokomat, de egy nap nem bírtam tovább és válaszoltam az újabb faggatásra. Amikor elmondtam, mitõl alakult ki bennem ez a fajta magatartás, õ nem is emlékezett az esetre. Késõbb, amikor felidéztem a történteket, nevetni kezdett, és azt mondta, nem is gondolta, hogy ilyen komolyan veszek egy megjegyzést. Mindenesetre ezek után megpróbálta >jóvátenni< a dolgot, de valahogy már nem éreztem magamban energiát. Ez négy hónapja történt. Azóta õrlõdöm. Nem tudom, fenntartható-e egy kapcsolat, amelyben ennyire nem jól mûködik a szex. És azt sem tudom igazán, hogy csak én gondolom ezt vagy Anikó is elégedetlen a szexuális életünkkel. Egyre erõsebben érzem, hogy lépnem kell. De vajon találok-e olyan nõt, aki pontosan úgy látja a helyzetet mint én?
Vagy a túl nagy lelkesedés és étvágy kizárólag a férfiakra jellemzõ? Ki tehet arról, hogy így alakult? Annyi kérdés van még bennem, és a válaszok nem akarnak elõkerülni."
Mindenkiben vannak ilyen kérdések, hiszen nagyon szerencsés az a pár, amelyben mind a két fél ugyanúgy gondolkodik a szexualitásról. De egy érett szerelem képes a kompromisszumokra, persze csak az elfogadhatóság határain belül. Rá kell tehát jönnünk, hogy bármennyire is az ösztönökre épül, a szex sem mûködik megértés, belátás és türelem nélkül.
Forrás: Bonton
[LHP.HU]
Bónusz+ hirdetések
