A pornó lenne a technikai fejlõdés motorja?
Közzétéve: 2010.05.12.
Köztudott, hogy a pornó vitte diadalra a VHS-kazettát, a netes fizetést, a streaming videót, a webkamerás csetet, a blurayt és a 3G-t. És hogy a pornó viszi majd diadalra a mobilvideót és a 3D-t is. Köztudottnak köztudott, de igaz-e?
Létezik a techvilágban egy úgynevezett dirty little secret, mocskos kis titok, amely olyannyira nem titok, hogy szinte mindenki tud róla, és rendszeresen világgá is kürtöli: nevezetesen hogy a technológiai forradalmat a pornó vezérli. Hogy a pornóiparnak köszönhetjük a VHS elterjedését, a netes fizetést, a streaming videót, a webkamerás csetet, a szélessávot, a mobil 3G-t, a blurayt, sõt pornó nélkül talán internet sem lenne, a világ megragadt volna a telefaxnál, már ha a telefaxot nem a pornóiparnak köszönhetjük, de lehet, hogy még azt is.
„Pornography Drives Technology”; „The dirty secret that drives new technology: it's porn”; „The Dirty (Open) Secret That Drives Technology Adoption - Pornography” – ezt a tételt nagyjából két évtizede harsogja a külföldi szaksajtó, sõt az elmélet mostanra a hazai marketingesek között is elismerésre talált [4].
Az állítás olyan megdöbbentõ, olyan szenzációs, hogy nem lehet elégszer megismételni. Meg is ismétli rendszeresen mindenki, az angol Guardiantõl a bloggereken át a PC World-ig, sõt az egyetemi szakdolgozatok szerzõiig. Legutóbb a CNN lebbentette fel a fátylat a mocskos, de vicces jelenségrõl, és az a tétel, hogy a pornóipar a technikai fejlõdés motorja, mi több, zászlóvivõje, forradalmi vezére, nyílt titokból lassan axiómává válik.
Kár, hogy nem igaz.
Betamax, a XX. század Waterlooja
A teória, miszerint a pornóipar hajtja elõre a technikát, és ezáltal természetesen a világot, elõször a 70-es és 80-as évek emlékezetes formátumháborújában merült fel, amely a Sony-féle Betamax és a JVC által kifejlesztett VHS között dúlt, és a Betamax vereségével végzõdött a nyolcvanas évek végén. A mostanra sokak által tényként kezelt állítás szerint a csatát az döntötte el, hogy a pornóipar a VHS mellé állt – legalábbis így emlékeznek vissza a pornóipar képviselõi, és nyomukban a szakértõk.
"A pornóipar egybõl beleugrott a dolog közepébe, és VHS-re, illetve Betamaxra is írtunk ki filmeket. Jobban toltuk elõre a technikát, mint bárki más. A pornóipar mindig élen járt az új technikák terjesztésében” – mondta Steve Hirsch, a Vivid Entertainment alapítója egy interjúban.
És hogy miben áll ez a vezetõ szerep? Hirsch szerint kezdetben a VHS kazetták 50, a Betamaxok 55 dollárba kerültek, és azzal, hogy õk egyszerû anyagi megfontolásból a JVC formátumát támogatták, „hozzátettek valamit” a VHS gyõzelméhez. Kérdés, mennyit: hogyan végezhetett ki vajon a most is csak 50 fõt foglalkoztató, évi 5,2 millió dolláros bevételû, tehát amerikai mércével kisvállalkozásnak számító Vivid Entertainment egy olyan formátumot, amely mögött az akkor 2,2 milliárd jenes éves bevételû Sony állt, és éppen azzal foglalatoskodott, hogy bekebelezze a CBS-t és a Columbiát? Igaz, hogy a pornóipart már akkoriban sem egyedül a Vivid képviselte, bár máig iparági vezetõként emlegetik a stúdiót. De van-e a pornóiparnak akkora kumulatív gazdasági ereje, hogy meg tudja változtatni kulcsfontosságú technikai újítások sorsát?
Mennyi? 100. Mi 100? Mi mennyi?
A piactól és a definíciótól függõen a pornóipar éves bevételeit 1 és 100 milliárd dollár közé szokás tenni. Ez nem vicc; a dolgok jelenlegi állása szerint pontosabban meg lehet becsülni, hány tarajos gõte veszi át ebben a pillanatban társától a szaporodást célzó spermacsomagot ebben a pillanatban a Földön, mint hogy mennyi bevétel származik szexképekbõl, -videókból, csetekbõl, tévécsatornákból, illetve a csatolt dildó- és guminõeladásokból. Az okok? Az iparág nem teljesen legitim, ezért titkolózik, gyakran kényszerül alternatív, nem könnyen mérhetõ csatornákra, és imád lódítani.
A PC Magazine például 2006-ban 12 milliárd dollárra tette a pornóközeli tartalomból (videóeladás, -bérlés és kábeltévé) származó bevételeket csak az Egyesült Államokban. A Macworld ugyanabban az évben világszinten 57 milliárd dollárt emlegetett, a Cnet pedig csak a mobilpornóból származó bevételeket becsülte 1,4 milliárd dollárra azzal, hogy az összeg 2011-re 3,3 milliárdra ugrik majd.
A legmerészebb becslés a gyermekek online biztonsága felett õrködõ keresztény elkötelezettségû szervezettõl, a Safe Familiestõl származik, amely az Internet Filter Review címû kiadványra hivatkozva már 2003-ban azt állította, hogy az USA-ban 13,3, világszerte 97,7 milliárd dollár bevétel származik a pornóból. A New Zealand Herald szerint idén 100 milliárd dolláros bevételt hoz a pornó a világon, ami „összevethetõ Új-Zéland nemzeti össztermékével”. A forrást nem tünteti fel a lap.
Százmilliárd dollár évente, az már valami. De akkor most 1 vagy 100? Az adatok túlnyomó részt becsléseken alapulnak, és ezek a becslések jórészt a pornóipar képviselõitõl származnak, akik ellenõrizhetõ statisztikák híján nagyjából azt mondanak, amit akarnak. „A pornó olyan ipar, ahol minden méretet eltúloznak” – nyilatkozta 2001-ben David Klatell, a Columbia Egyetem újságírás tanszékének dékánja az ágazat méretét firtató Forbesnak.
A pornóipar éves bevételét a New York Times Magazine egyik cikke tíz éve 10-14 milliárd dollárra tette, a Forbes szerint egy nem létezõ Forrester -jelentésre hivatkozva. Egy létezõ, hány évvel korább elemzés szerint azonban az USA-ban mindössze 500 millió és 1,8 milliárd dollár közötti bevétel származott pornóvideókból, további 1-1- milliárd a netes pornóból és a magazinokból, és 128 millió a fizetõs tévécsatornákból. A teljes összeg a megbízható források szerint akkor 2,6 és 3,9 milliárd dollár közé volt tehetõ, tehát a 14 milliárd akár ötszörös tévedést is jelenthetett, természetesen a pornó javára. Az internetes ingyenpornó elterjedésével az összeg feltehetõen csökkenõben van, de még a csúcson sem lehetett olyan magas, hogy a valóban sokmilliárd dolláros piacokat célzó újításokat fontolgató cégek igazán komolyan vegyék.
Kétszemélyes sport
Hogy a pornó nem feltétlenül vezérli a technikai fejlõdést, sõt sokszor inkább csak a nyomában kullog, és próbálja felszedegetni a nagyoktól lehullott morzsákat, nagyszerûen szemlélteti a Wired magazin 2005-ös mikrotörténete Danny Tingrõl és Anh Tranról, akik a Netflix online videokölcsönzõ sikerét próbálták lemásolni, csak pornóban, WantedList néven.
A két Arthur Andersen-es tanácsadóból lett pornográfus 2001-ben azt gondolta, hogy a Netflix-féle dvd-küldõ szolgáltatást lemásolva három éven belül 400 000 elõfizetõt szerez, kihasználva azt a rést, amit a pornót elutasító mainstream hálózatok hagytak a piacon. Ehhez képest még most, 2010-ben is csak 25 000 elõfizetõjük van, és bár több szakmai díjat is nyertek, idõközben Ting és Anh rájött, hogy a pornó speciális terület, amelyre nem feltétlenül vonatkoznak a hagyományos szabályok.
A legfõbb baj az volt, hogy túl sok elõfizetõt veszítettek, mert kiderült, hogy a pornófogyasztók kétszer olyan gyorsan lemorzsolódnak, mint a Netflix ügyfelei, és pótlásuk óriási marketingköltségeket emészt fel. Nem számoltak továbbá a bûntudat-faktorral, és azzal, hogy a pornó iránti igény ciklikus, idõrõl idõre felbukkan, majd elvész a potenciális ügyfelekben – például azért, mert partnert szereznek maguknak, és „a szex kétszemélyes sporttá válik”.
Az ambiciózus WantedList négy év alatt egyetlen fillér profitot sem termelt, annak ellenére, hogy számos szakmai díjat nyert és több konkurensét felvásárolva monopolhelyzetre tört a piacon. Mostani anyagi helyzete tisztázatlan, elõfizetõinek száma az elmúlt öt évben nem változott.
Az alapítók korabeli nyilatkozatából jól látszik, hogy számoltak ugyan az üzletet fenyegetõ veszélyekkel, de rosszul azonosították õket: Tran 2005-ben azt gondolta, hogy öt éven belül, vagyis 2010-re az on-demand videózás megöli a dvd-kölcsönzést. Rosszul gondolta: a pornópiac legjövedelmezõbb üzletágát, a dvd-kölcsönzést az ingyenes pornószájtok ölték meg.
Grab your Dick and Double Click
Elismerésre méltó tény, hogy a pornó a kilencvenes évek elején szélsebesen felköltözött az internetre, mindenképpen gyorsabban, mint a vidéki húskombinátok vagy akár a nyomtatott sajtó prominens képviselõi. Az internet ugyanis már akkor nagyszerû lehetõséget nyújtott arra, hogy a tömegmédiában tiltott vagy éppen csak megtûrt pornó lehántsa magáról a celofántasakokat, kidugja fejét a dohos, vasajtók mögé zárt alagsori videotékákból, és fényes új felületeket gyártson magának a neten, ahová a legszemérmesebb papnövendékek is büntetlenül ellátogathatnak.
De az addigi fõszereplõk bevételeire az internet ugyanolyan rossz hatással volt, mint a hollywoodi stúdiók vagy a zenekiadók üzleti kilátásaira: a Los Angeles Times tavaly azt írta, hogy az internet, ezzel együtt az ingyenes pornószájtok elterjedése magának a pornóiparnak kifejezetten rosszat tett. És bár globális adatokat a cikk nem idéz, a már említett Vivid Entertainment, az ágazat egyik zászlóshajója, egy év alatt 20%-os bevételcsökkenésre panaszkodott, míg egy sminkes azt sérelmezte, hogy a Las Vegas-i Adult Entertainment Expón 2008-ban még 8000 dollárt keresett, egy évvel késõbb már csak 1200-at.
HD DVD, a XXI. század Waterlooja
Már az a feltevés sem teljesen megalapozott, hogy a VHS-Betamax-csatát a pornóipar döntötte volna el – a jóval életszerûbb beszámolók szerint a VHS gyõzelmének fõ oka a JVC által vezetett konglomerátum ügyes marketingje, a Sony által véletlenül kiszivárogtatott technikai adatok, illetve a kazetták hossza volt: a Betamax csak egy órát tudott, a VHS hármat. A legenda azonban nemcsak hogy makacsul tovább élt, hanem két évtizeddel késõbb újra is teremtõdött abban a csatában, amelyet a Sony által kifejlesztett bluray és a Toshiba-féle HD DVD között zajlott, és ezúttal – mintegy történelmi igazságtételként – a Sony javára dõlt el. Na és ki döntötte el? Hát persze, hogy a pornóipar.
„A pornósok dönthetik el a bluray-HD csatát” – írta négy éve a Macworld. A szakértõk szinte kivétel nélkül egyetértettek abban, hogy a pornósok a Toshiba-féle formátumra szavaznak, és a VHS-sztori analógiájára a gyõztest is megnevezték:
„A felnõttfilm-ipar a HD-DVD-t támogatja” (Ars Technica; „A pornóipar azt mondja: HD DVD” (TG Daily. „A HD DVD-t könnyebb elõállítani, olcsóbb elõállítani, és több is van belõle az otthonokban, mint a bluraybõl, mondta a Bangbros stúdió egyik szóvivõje a 2007-es Adult Entertainment Expón. „A pornóiparban ebben a pillanatban senki nem sokszorosít blurayre. A folyamat nyilvánvalóan rendkívül nehézkes. A renderelés két hétig tart és a költségek nagyon magasak” – mondta Jay Grdina, a Jenna Club elnöke, Jenna Jameson akkori férje, és bátran kiállt a HD DVD mellett.
És hogy melyik formátum nyert?
A bluray.
A csatát természetesen nem a pornóipar döntötte el – a Toshiba 2008-ban annak hatására dobta be a törülközõt, hogy a Warner Bros., a Netflix, a Best Buy és a Wal-Mart sorban bejelentette, hogy a blurayt támogatja. A pornóipar véleményét nem hogy nem kérték ki, de a Sony egyenesen elzárkózott az elõl, hogy szent szabványát akár csak hírbe is lehessen hozni a pornós mocsokkal, ami rosszat tett volna a közvéleményben kialakított céges imidzsnek.
Rocco és a hátas
A techvilágot irányító pornóipar szelleme tovább él, bármilyen új vívmányról legyen szó. Most éppen a mobil videó és a 3D van soron: a CNN eredeti észrevétele szerint „A techvilágban a pornó csendben mutatja az utat”, mármint azzal, hogy valamelyik cég kitalálta, hogyan streameljen szexvideókat az Apple nemrég bejelentett iPadjére. A Sydney Morning Herald szerint pedig a világot nem más hajszolja a 3D-s televíziózás felé, mint a. Igen, kitalálták.
Arra valóban minden esély megvan, hogy Rocco Siffredi új 3D-s filmben tûnik fel, kék a bõre, lapos az orra, és hosszú, vaskos, dagadó „lófarkát” összeérinti egy hatlábú hátasjószág vágytól remegõ, iszamos „lófarkával”. De az ilyesmi nem innováció, és fõleg nem forradalom, legfeljebb a pornótól rég megszokott parafrázis. Az a tényként hangoztatott állítás azonban, miszerint a pornó vezetné a techforradalmat, egészen egyszerûen nem igaz.
Nem volt igaz a két leggyakrabban emlegetett példa, a VHS és a bluray esetében, és kicsi rá az esély, hogy igaz lenne bármely más újításra. Ehhez ugyanis a pornó túl sok elutasításba ütközik, fõleg az USA-ban, ahonnan a technológiai innováció java része származik. Ilyen szorult helyzetben érthetõ, hogy a pornó sok más iparágtól eltérõen rendkívül mozgékony, rugalmas; gyorsan és szívesen adoptálja az új technikákat. De a technikai forradalmat pontosan annyira hajtja elõre, mint egy õszinte vidéki húskombinát.
index
Létezik a techvilágban egy úgynevezett dirty little secret, mocskos kis titok, amely olyannyira nem titok, hogy szinte mindenki tud róla, és rendszeresen világgá is kürtöli: nevezetesen hogy a technológiai forradalmat a pornó vezérli. Hogy a pornóiparnak köszönhetjük a VHS elterjedését, a netes fizetést, a streaming videót, a webkamerás csetet, a szélessávot, a mobil 3G-t, a blurayt, sõt pornó nélkül talán internet sem lenne, a világ megragadt volna a telefaxnál, már ha a telefaxot nem a pornóiparnak köszönhetjük, de lehet, hogy még azt is.
„Pornography Drives Technology”; „The dirty secret that drives new technology: it's porn”; „The Dirty (Open) Secret That Drives Technology Adoption - Pornography” – ezt a tételt nagyjából két évtizede harsogja a külföldi szaksajtó, sõt az elmélet mostanra a hazai marketingesek között is elismerésre talált [4].
Az állítás olyan megdöbbentõ, olyan szenzációs, hogy nem lehet elégszer megismételni. Meg is ismétli rendszeresen mindenki, az angol Guardiantõl a bloggereken át a PC World-ig, sõt az egyetemi szakdolgozatok szerzõiig. Legutóbb a CNN lebbentette fel a fátylat a mocskos, de vicces jelenségrõl, és az a tétel, hogy a pornóipar a technikai fejlõdés motorja, mi több, zászlóvivõje, forradalmi vezére, nyílt titokból lassan axiómává válik.
Kár, hogy nem igaz.
Betamax, a XX. század Waterlooja
A teória, miszerint a pornóipar hajtja elõre a technikát, és ezáltal természetesen a világot, elõször a 70-es és 80-as évek emlékezetes formátumháborújában merült fel, amely a Sony-féle Betamax és a JVC által kifejlesztett VHS között dúlt, és a Betamax vereségével végzõdött a nyolcvanas évek végén. A mostanra sokak által tényként kezelt állítás szerint a csatát az döntötte el, hogy a pornóipar a VHS mellé állt – legalábbis így emlékeznek vissza a pornóipar képviselõi, és nyomukban a szakértõk.
"A pornóipar egybõl beleugrott a dolog közepébe, és VHS-re, illetve Betamaxra is írtunk ki filmeket. Jobban toltuk elõre a technikát, mint bárki más. A pornóipar mindig élen járt az új technikák terjesztésében” – mondta Steve Hirsch, a Vivid Entertainment alapítója egy interjúban.
És hogy miben áll ez a vezetõ szerep? Hirsch szerint kezdetben a VHS kazetták 50, a Betamaxok 55 dollárba kerültek, és azzal, hogy õk egyszerû anyagi megfontolásból a JVC formátumát támogatták, „hozzátettek valamit” a VHS gyõzelméhez. Kérdés, mennyit: hogyan végezhetett ki vajon a most is csak 50 fõt foglalkoztató, évi 5,2 millió dolláros bevételû, tehát amerikai mércével kisvállalkozásnak számító Vivid Entertainment egy olyan formátumot, amely mögött az akkor 2,2 milliárd jenes éves bevételû Sony állt, és éppen azzal foglalatoskodott, hogy bekebelezze a CBS-t és a Columbiát? Igaz, hogy a pornóipart már akkoriban sem egyedül a Vivid képviselte, bár máig iparági vezetõként emlegetik a stúdiót. De van-e a pornóiparnak akkora kumulatív gazdasági ereje, hogy meg tudja változtatni kulcsfontosságú technikai újítások sorsát?
Mennyi? 100. Mi 100? Mi mennyi?
A piactól és a definíciótól függõen a pornóipar éves bevételeit 1 és 100 milliárd dollár közé szokás tenni. Ez nem vicc; a dolgok jelenlegi állása szerint pontosabban meg lehet becsülni, hány tarajos gõte veszi át ebben a pillanatban társától a szaporodást célzó spermacsomagot ebben a pillanatban a Földön, mint hogy mennyi bevétel származik szexképekbõl, -videókból, csetekbõl, tévécsatornákból, illetve a csatolt dildó- és guminõeladásokból. Az okok? Az iparág nem teljesen legitim, ezért titkolózik, gyakran kényszerül alternatív, nem könnyen mérhetõ csatornákra, és imád lódítani.
A PC Magazine például 2006-ban 12 milliárd dollárra tette a pornóközeli tartalomból (videóeladás, -bérlés és kábeltévé) származó bevételeket csak az Egyesült Államokban. A Macworld ugyanabban az évben világszinten 57 milliárd dollárt emlegetett, a Cnet pedig csak a mobilpornóból származó bevételeket becsülte 1,4 milliárd dollárra azzal, hogy az összeg 2011-re 3,3 milliárdra ugrik majd.
A legmerészebb becslés a gyermekek online biztonsága felett õrködõ keresztény elkötelezettségû szervezettõl, a Safe Familiestõl származik, amely az Internet Filter Review címû kiadványra hivatkozva már 2003-ban azt állította, hogy az USA-ban 13,3, világszerte 97,7 milliárd dollár bevétel származik a pornóból. A New Zealand Herald szerint idén 100 milliárd dolláros bevételt hoz a pornó a világon, ami „összevethetõ Új-Zéland nemzeti össztermékével”. A forrást nem tünteti fel a lap.
Százmilliárd dollár évente, az már valami. De akkor most 1 vagy 100? Az adatok túlnyomó részt becsléseken alapulnak, és ezek a becslések jórészt a pornóipar képviselõitõl származnak, akik ellenõrizhetõ statisztikák híján nagyjából azt mondanak, amit akarnak. „A pornó olyan ipar, ahol minden méretet eltúloznak” – nyilatkozta 2001-ben David Klatell, a Columbia Egyetem újságírás tanszékének dékánja az ágazat méretét firtató Forbesnak.
A pornóipar éves bevételét a New York Times Magazine egyik cikke tíz éve 10-14 milliárd dollárra tette, a Forbes szerint egy nem létezõ Forrester -jelentésre hivatkozva. Egy létezõ, hány évvel korább elemzés szerint azonban az USA-ban mindössze 500 millió és 1,8 milliárd dollár közötti bevétel származott pornóvideókból, további 1-1- milliárd a netes pornóból és a magazinokból, és 128 millió a fizetõs tévécsatornákból. A teljes összeg a megbízható források szerint akkor 2,6 és 3,9 milliárd dollár közé volt tehetõ, tehát a 14 milliárd akár ötszörös tévedést is jelenthetett, természetesen a pornó javára. Az internetes ingyenpornó elterjedésével az összeg feltehetõen csökkenõben van, de még a csúcson sem lehetett olyan magas, hogy a valóban sokmilliárd dolláros piacokat célzó újításokat fontolgató cégek igazán komolyan vegyék.
Kétszemélyes sport
Hogy a pornó nem feltétlenül vezérli a technikai fejlõdést, sõt sokszor inkább csak a nyomában kullog, és próbálja felszedegetni a nagyoktól lehullott morzsákat, nagyszerûen szemlélteti a Wired magazin 2005-ös mikrotörténete Danny Tingrõl és Anh Tranról, akik a Netflix online videokölcsönzõ sikerét próbálták lemásolni, csak pornóban, WantedList néven.
A két Arthur Andersen-es tanácsadóból lett pornográfus 2001-ben azt gondolta, hogy a Netflix-féle dvd-küldõ szolgáltatást lemásolva három éven belül 400 000 elõfizetõt szerez, kihasználva azt a rést, amit a pornót elutasító mainstream hálózatok hagytak a piacon. Ehhez képest még most, 2010-ben is csak 25 000 elõfizetõjük van, és bár több szakmai díjat is nyertek, idõközben Ting és Anh rájött, hogy a pornó speciális terület, amelyre nem feltétlenül vonatkoznak a hagyományos szabályok.
A legfõbb baj az volt, hogy túl sok elõfizetõt veszítettek, mert kiderült, hogy a pornófogyasztók kétszer olyan gyorsan lemorzsolódnak, mint a Netflix ügyfelei, és pótlásuk óriási marketingköltségeket emészt fel. Nem számoltak továbbá a bûntudat-faktorral, és azzal, hogy a pornó iránti igény ciklikus, idõrõl idõre felbukkan, majd elvész a potenciális ügyfelekben – például azért, mert partnert szereznek maguknak, és „a szex kétszemélyes sporttá válik”.
Az ambiciózus WantedList négy év alatt egyetlen fillér profitot sem termelt, annak ellenére, hogy számos szakmai díjat nyert és több konkurensét felvásárolva monopolhelyzetre tört a piacon. Mostani anyagi helyzete tisztázatlan, elõfizetõinek száma az elmúlt öt évben nem változott.
Az alapítók korabeli nyilatkozatából jól látszik, hogy számoltak ugyan az üzletet fenyegetõ veszélyekkel, de rosszul azonosították õket: Tran 2005-ben azt gondolta, hogy öt éven belül, vagyis 2010-re az on-demand videózás megöli a dvd-kölcsönzést. Rosszul gondolta: a pornópiac legjövedelmezõbb üzletágát, a dvd-kölcsönzést az ingyenes pornószájtok ölték meg.
Grab your Dick and Double Click
Elismerésre méltó tény, hogy a pornó a kilencvenes évek elején szélsebesen felköltözött az internetre, mindenképpen gyorsabban, mint a vidéki húskombinátok vagy akár a nyomtatott sajtó prominens képviselõi. Az internet ugyanis már akkor nagyszerû lehetõséget nyújtott arra, hogy a tömegmédiában tiltott vagy éppen csak megtûrt pornó lehántsa magáról a celofántasakokat, kidugja fejét a dohos, vasajtók mögé zárt alagsori videotékákból, és fényes új felületeket gyártson magának a neten, ahová a legszemérmesebb papnövendékek is büntetlenül ellátogathatnak.
De az addigi fõszereplõk bevételeire az internet ugyanolyan rossz hatással volt, mint a hollywoodi stúdiók vagy a zenekiadók üzleti kilátásaira: a Los Angeles Times tavaly azt írta, hogy az internet, ezzel együtt az ingyenes pornószájtok elterjedése magának a pornóiparnak kifejezetten rosszat tett. És bár globális adatokat a cikk nem idéz, a már említett Vivid Entertainment, az ágazat egyik zászlóshajója, egy év alatt 20%-os bevételcsökkenésre panaszkodott, míg egy sminkes azt sérelmezte, hogy a Las Vegas-i Adult Entertainment Expón 2008-ban még 8000 dollárt keresett, egy évvel késõbb már csak 1200-at.
HD DVD, a XXI. század Waterlooja
Már az a feltevés sem teljesen megalapozott, hogy a VHS-Betamax-csatát a pornóipar döntötte volna el – a jóval életszerûbb beszámolók szerint a VHS gyõzelmének fõ oka a JVC által vezetett konglomerátum ügyes marketingje, a Sony által véletlenül kiszivárogtatott technikai adatok, illetve a kazetták hossza volt: a Betamax csak egy órát tudott, a VHS hármat. A legenda azonban nemcsak hogy makacsul tovább élt, hanem két évtizeddel késõbb újra is teremtõdött abban a csatában, amelyet a Sony által kifejlesztett bluray és a Toshiba-féle HD DVD között zajlott, és ezúttal – mintegy történelmi igazságtételként – a Sony javára dõlt el. Na és ki döntötte el? Hát persze, hogy a pornóipar.
„A pornósok dönthetik el a bluray-HD csatát” – írta négy éve a Macworld. A szakértõk szinte kivétel nélkül egyetértettek abban, hogy a pornósok a Toshiba-féle formátumra szavaznak, és a VHS-sztori analógiájára a gyõztest is megnevezték:
„A felnõttfilm-ipar a HD-DVD-t támogatja” (Ars Technica; „A pornóipar azt mondja: HD DVD” (TG Daily. „A HD DVD-t könnyebb elõállítani, olcsóbb elõállítani, és több is van belõle az otthonokban, mint a bluraybõl, mondta a Bangbros stúdió egyik szóvivõje a 2007-es Adult Entertainment Expón. „A pornóiparban ebben a pillanatban senki nem sokszorosít blurayre. A folyamat nyilvánvalóan rendkívül nehézkes. A renderelés két hétig tart és a költségek nagyon magasak” – mondta Jay Grdina, a Jenna Club elnöke, Jenna Jameson akkori férje, és bátran kiállt a HD DVD mellett.
És hogy melyik formátum nyert?
A bluray.
A csatát természetesen nem a pornóipar döntötte el – a Toshiba 2008-ban annak hatására dobta be a törülközõt, hogy a Warner Bros., a Netflix, a Best Buy és a Wal-Mart sorban bejelentette, hogy a blurayt támogatja. A pornóipar véleményét nem hogy nem kérték ki, de a Sony egyenesen elzárkózott az elõl, hogy szent szabványát akár csak hírbe is lehessen hozni a pornós mocsokkal, ami rosszat tett volna a közvéleményben kialakított céges imidzsnek.
Rocco és a hátas
A techvilágot irányító pornóipar szelleme tovább él, bármilyen új vívmányról legyen szó. Most éppen a mobil videó és a 3D van soron: a CNN eredeti észrevétele szerint „A techvilágban a pornó csendben mutatja az utat”, mármint azzal, hogy valamelyik cég kitalálta, hogyan streameljen szexvideókat az Apple nemrég bejelentett iPadjére. A Sydney Morning Herald szerint pedig a világot nem más hajszolja a 3D-s televíziózás felé, mint a. Igen, kitalálták.
Arra valóban minden esély megvan, hogy Rocco Siffredi új 3D-s filmben tûnik fel, kék a bõre, lapos az orra, és hosszú, vaskos, dagadó „lófarkát” összeérinti egy hatlábú hátasjószág vágytól remegõ, iszamos „lófarkával”. De az ilyesmi nem innováció, és fõleg nem forradalom, legfeljebb a pornótól rég megszokott parafrázis. Az a tényként hangoztatott állítás azonban, miszerint a pornó vezetné a techforradalmat, egészen egyszerûen nem igaz.
Nem volt igaz a két leggyakrabban emlegetett példa, a VHS és a bluray esetében, és kicsi rá az esély, hogy igaz lenne bármely más újításra. Ehhez ugyanis a pornó túl sok elutasításba ütközik, fõleg az USA-ban, ahonnan a technológiai innováció java része származik. Ilyen szorult helyzetben érthetõ, hogy a pornó sok más iparágtól eltérõen rendkívül mozgékony, rugalmas; gyorsan és szívesen adoptálja az új technikákat. De a technikai forradalmat pontosan annyira hajtja elõre, mint egy õszinte vidéki húskombinát.
index
Bónusz+ hirdetések
