Egyéjszakás kalandok
Közzétéve: 2005.03.09.
Nyár volt…
– Az egyéjszakás szerelemnek nehezebb ellenállni nyáron, amikor a ruháinkkal a gátlásainkat is levetkõzzük – mondja Noémi, amikor a szokásos pénteki tornaóránk elõtt errõl kérdezem. – A barátnõmmel mentem két hétre nyaralni Spanyolországba – kezd bele a történetbe a szõke, karcsú, huszonnyolc éves lány, amikor végre eltûnnek a körülötte legyeskedõ testépítõ fiúk. – Tudod, üzletkötõ vagyok, egész évben rengeteget dolgoztam reggeltõl estig megállás nélkül. Magánélet? Szerelem? Az idejét sem tudom, mikor voltam utoljára szerelmes. Gondolhatod, mennyire vártam a nyaralást. Végre egy kis változatosság. Félre ne érts, nem pasizni akartam. Persze megfordult a fejemben, mi lenne ha… mondjuk találkoznék egy jóképû fiúval. Harmadik nap a strandon megláttam Õt. Igazi spanyol macsó. Fekete haj, barnára sült bõr, izmos test. Egyszerûen nem tudtam levenni róla a szemem. A vonzalom kölcsönös volt. Odajött, meghívott egy italra. Beszélgettünk, sétáltunk a parton, a naplementét már kéz a kézben néztük. Nem tudom, hogy a helyi borok tették, vagy a romantikus nyáreste, de egyfolytában arra gondoltam, ez a férfi kell nekem – mondja Noémi sokat sejtetõ mosollyal. – Hazautazásunkig minden este nála aludtam. Nem gondolkodtam, csak a szívemre, vagyis a… nem is tudom mire hallgattam. Én, aki korábban mindig azt mondtam, szerelem nélkül nem tudnék lefeküdni senkivel. Én, aki a megfontoltság példaképe vagyok. A szabadsággal a kapcsolatnak is vége lett. Nem kellett megbeszélnünk, nem búcsúzkodtunk, egyszerûen fölszálltam a repülõre. Itthon visszazökkentem a megszokott kerékvágásba. Nem keresem a kalandokat, de megint van önbizalmam, szépnek, kívánatosnak érzem magam.
Többet akartam
– Én sajnos nem tudok ilyen könnyen túllépni a dolgon – mondja Saci, a harmincéves titkárnõ, a hasizomgyakorlatok közben. – Emlékeztek még Péterre? – Péter? Õ az, aki Brad Pitt és Einstein keveréke? – kérdezzük szinte egyszerre. – Ki ne emlékezne rá, kár, hogy csak hallomásból ismerjük, személyesen még nem találkoztunk vele. – Örüljetek neki – szomorkodik Saci. – Mert valóban jóképû és okos, csak nem ismeri azt a fogalmat, hogy érzelem. Túl késõn jöttem rá, nem is értem, hogy lehettem ennyire naiv. Barátnõje volt, amikor megismerkedtünk. Nem volt felhõtlen a viszonyuk, mert minden munkatársnõjével flörtölt, üzenetekkel, levelekkel bombázott minket. Elõfordult, hogy az éjszaka kellõs közepén felhívott – miközben a barátnõje mellette aludt –, mert hallani akarta a hangomat. Ne nézzetek így rám, ennek nem dõltem be. Még nem. Aztán egyik alkalommal közölte, hogy vége. Kidobta a barátnõje.
Találkoztunk néhányszor, én mindig megértõen hallgattam, mennyire megviselte õt a szakítás, rájött, mekkorát hibázott. Jobban meg kellett volna becsülnie ezt a szerelmet, és így tovább. Néhány hét után kezdett jobb kedve lenni, azt mondta, tanult az esetbõl, most már tudja, hogy ki kell mutatnia az érzelmeit, és a következõ nõ milyen jól fog járni vele. Addigra teljesen beleestem. Esténként, egyedül az ágyban, arról ábrándoztam, talán én leszek az a szerencsés. Egyik este csörgött a telefon. Beszélgetnie kell valakivel, még mindig nincs túl a szakításon, feljöhet-e, kérdezte. Mire észbe kaptam, már az ágyban voltunk. Azt hittem, ilyen szenvedély csak a romantikus filmekben létezik. Nekem pedig akár minden éjszaka részem lehet benne. A hajnal azonban hideg zuhanyként ért. Nem szólt egy szót sem, felöltözött, és hazament. Azóta nem beszéltünk. Nem haragszom rá, soha nem ígért semmit, csak jól akarta érezni magát. Én is. De én nem csak egy éjszakára.
Tegyem, ne tegyem?
– Ezt nem mondod komolyan! Sajnáltatta magát, hátha megszánja valaki, és beengedi az ágyába? Hány nõnek játszotta el a szenvedõ hõs szerepét? – szól bele a társalgásba Heni, aki eddig a haspadokon fekvõ srácokra koncentrált. – Mindig van nõ, aki nyíltan kapható egy kis kalandra. Nem is olyan régen elképzelhetetlennek tartottam a szerelem nélküli szexet. Amióta másfél éve szakítottunk Balázzsal, nem volt senkim. Kezdetben nem akartam tartós kapcsolatot, szabadságra, levegõre vágytam. Most már megszoktam az egyedüllétet. Ki tudom cserélni a villanykörtét, tudok szögelni, tegnap megjavítottam a mosógépem. A gyengédség azonban egyre jobban hiányzik. Szinte minden jó pasi után megfordulok. Ismerek olyan férfiakat, akik bármikor hajlandók lennének egy kis kalandra. Valamiért nem tudom rászánni magam. A húgom szerint nem szabadna ennyit gondolkodnom. Élvezzem az életet, használjam ki a lehetõségeket, mondja. Nem tudom. Kicsit félek, mi lesz, ha beleszeretek az egyik „kalandba”? És mit szólnak majd az emberek?
– Nõk! Mit kell ezen ennyit problémázni? – szól bele Pali, a segítõkész izompacsirta. – Az a baj, hogy mindent túlkomplikáltok. Még hogy szerelem nélkül nem jó a szex? Szerintem, ha szívetekre teszitek a kezeteket, ti is tudjátok, a nõk sokszor csak rábeszélik magukat a szerelemre. Mert a múlt heti sorozatban láttátok, milyen csodálatos az igaz szerelem. Milyen mennyei érzés, találkozni a nagy Õ-vel. Igaz? Mennyivel könnyebb lenne mindenki élete, ha nem lennének romantikus filmek. Tudom, hogy nem egyszerû, hiszen vannak olyanok, akik elítélik a „kalandozó” nõket. A férfinak szabad, a nõnek nem. Nekem is vannak ismerõseim, akik szóban megvetik a könnyûvérû nõcskét, ugyanakkor azt gondolják, attól lesznek menõk, ha minden egyes hódításukkal dicsekednek. Szerintem ez badarság. Alkalomadtán miért ne érezhetnénk jól magunkat? Egy mámoros nyári estén vagy egy hideg téli éjszakán nincs jobb dolog, mint összebújni valakivel. Csak úgy, az élmény kedvéért.
Kovács Vera
[LHP.HU]
– Az egyéjszakás szerelemnek nehezebb ellenállni nyáron, amikor a ruháinkkal a gátlásainkat is levetkõzzük – mondja Noémi, amikor a szokásos pénteki tornaóránk elõtt errõl kérdezem. – A barátnõmmel mentem két hétre nyaralni Spanyolországba – kezd bele a történetbe a szõke, karcsú, huszonnyolc éves lány, amikor végre eltûnnek a körülötte legyeskedõ testépítõ fiúk. – Tudod, üzletkötõ vagyok, egész évben rengeteget dolgoztam reggeltõl estig megállás nélkül. Magánélet? Szerelem? Az idejét sem tudom, mikor voltam utoljára szerelmes. Gondolhatod, mennyire vártam a nyaralást. Végre egy kis változatosság. Félre ne érts, nem pasizni akartam. Persze megfordult a fejemben, mi lenne ha… mondjuk találkoznék egy jóképû fiúval. Harmadik nap a strandon megláttam Õt. Igazi spanyol macsó. Fekete haj, barnára sült bõr, izmos test. Egyszerûen nem tudtam levenni róla a szemem. A vonzalom kölcsönös volt. Odajött, meghívott egy italra. Beszélgettünk, sétáltunk a parton, a naplementét már kéz a kézben néztük. Nem tudom, hogy a helyi borok tették, vagy a romantikus nyáreste, de egyfolytában arra gondoltam, ez a férfi kell nekem – mondja Noémi sokat sejtetõ mosollyal. – Hazautazásunkig minden este nála aludtam. Nem gondolkodtam, csak a szívemre, vagyis a… nem is tudom mire hallgattam. Én, aki korábban mindig azt mondtam, szerelem nélkül nem tudnék lefeküdni senkivel. Én, aki a megfontoltság példaképe vagyok. A szabadsággal a kapcsolatnak is vége lett. Nem kellett megbeszélnünk, nem búcsúzkodtunk, egyszerûen fölszálltam a repülõre. Itthon visszazökkentem a megszokott kerékvágásba. Nem keresem a kalandokat, de megint van önbizalmam, szépnek, kívánatosnak érzem magam.
Többet akartam
– Én sajnos nem tudok ilyen könnyen túllépni a dolgon – mondja Saci, a harmincéves titkárnõ, a hasizomgyakorlatok közben. – Emlékeztek még Péterre? – Péter? Õ az, aki Brad Pitt és Einstein keveréke? – kérdezzük szinte egyszerre. – Ki ne emlékezne rá, kár, hogy csak hallomásból ismerjük, személyesen még nem találkoztunk vele. – Örüljetek neki – szomorkodik Saci. – Mert valóban jóképû és okos, csak nem ismeri azt a fogalmat, hogy érzelem. Túl késõn jöttem rá, nem is értem, hogy lehettem ennyire naiv. Barátnõje volt, amikor megismerkedtünk. Nem volt felhõtlen a viszonyuk, mert minden munkatársnõjével flörtölt, üzenetekkel, levelekkel bombázott minket. Elõfordult, hogy az éjszaka kellõs közepén felhívott – miközben a barátnõje mellette aludt –, mert hallani akarta a hangomat. Ne nézzetek így rám, ennek nem dõltem be. Még nem. Aztán egyik alkalommal közölte, hogy vége. Kidobta a barátnõje.
Találkoztunk néhányszor, én mindig megértõen hallgattam, mennyire megviselte õt a szakítás, rájött, mekkorát hibázott. Jobban meg kellett volna becsülnie ezt a szerelmet, és így tovább. Néhány hét után kezdett jobb kedve lenni, azt mondta, tanult az esetbõl, most már tudja, hogy ki kell mutatnia az érzelmeit, és a következõ nõ milyen jól fog járni vele. Addigra teljesen beleestem. Esténként, egyedül az ágyban, arról ábrándoztam, talán én leszek az a szerencsés. Egyik este csörgött a telefon. Beszélgetnie kell valakivel, még mindig nincs túl a szakításon, feljöhet-e, kérdezte. Mire észbe kaptam, már az ágyban voltunk. Azt hittem, ilyen szenvedély csak a romantikus filmekben létezik. Nekem pedig akár minden éjszaka részem lehet benne. A hajnal azonban hideg zuhanyként ért. Nem szólt egy szót sem, felöltözött, és hazament. Azóta nem beszéltünk. Nem haragszom rá, soha nem ígért semmit, csak jól akarta érezni magát. Én is. De én nem csak egy éjszakára.
Tegyem, ne tegyem?
– Ezt nem mondod komolyan! Sajnáltatta magát, hátha megszánja valaki, és beengedi az ágyába? Hány nõnek játszotta el a szenvedõ hõs szerepét? – szól bele a társalgásba Heni, aki eddig a haspadokon fekvõ srácokra koncentrált. – Mindig van nõ, aki nyíltan kapható egy kis kalandra. Nem is olyan régen elképzelhetetlennek tartottam a szerelem nélküli szexet. Amióta másfél éve szakítottunk Balázzsal, nem volt senkim. Kezdetben nem akartam tartós kapcsolatot, szabadságra, levegõre vágytam. Most már megszoktam az egyedüllétet. Ki tudom cserélni a villanykörtét, tudok szögelni, tegnap megjavítottam a mosógépem. A gyengédség azonban egyre jobban hiányzik. Szinte minden jó pasi után megfordulok. Ismerek olyan férfiakat, akik bármikor hajlandók lennének egy kis kalandra. Valamiért nem tudom rászánni magam. A húgom szerint nem szabadna ennyit gondolkodnom. Élvezzem az életet, használjam ki a lehetõségeket, mondja. Nem tudom. Kicsit félek, mi lesz, ha beleszeretek az egyik „kalandba”? És mit szólnak majd az emberek?
– Nõk! Mit kell ezen ennyit problémázni? – szól bele Pali, a segítõkész izompacsirta. – Az a baj, hogy mindent túlkomplikáltok. Még hogy szerelem nélkül nem jó a szex? Szerintem, ha szívetekre teszitek a kezeteket, ti is tudjátok, a nõk sokszor csak rábeszélik magukat a szerelemre. Mert a múlt heti sorozatban láttátok, milyen csodálatos az igaz szerelem. Milyen mennyei érzés, találkozni a nagy Õ-vel. Igaz? Mennyivel könnyebb lenne mindenki élete, ha nem lennének romantikus filmek. Tudom, hogy nem egyszerû, hiszen vannak olyanok, akik elítélik a „kalandozó” nõket. A férfinak szabad, a nõnek nem. Nekem is vannak ismerõseim, akik szóban megvetik a könnyûvérû nõcskét, ugyanakkor azt gondolják, attól lesznek menõk, ha minden egyes hódításukkal dicsekednek. Szerintem ez badarság. Alkalomadtán miért ne érezhetnénk jól magunkat? Egy mámoros nyári estén vagy egy hideg téli éjszakán nincs jobb dolog, mint összebújni valakivel. Csak úgy, az élmény kedvéért.
Kovács Vera
[LHP.HU]
Bónusz+ hirdetések
