English version
ENGLISH VERSION
Fehér Fekete Pink Lila Barna

HÍREK AZ EROTIKA VILÁGÁBÓL

Görög cellában éjszakázott a szépség

Mészáros Dóra egy kolléga nőjével három napra utazott Görögországba, egy athéni szórakozóhelyen kellett fellépniük. A sztriptíztáncosnő nem sejtette, hogy az egyik legkellemetlenebb élményét gyűjti majd be.

„Meghívottként voltunk kint a klubban, amikor kaptak egy ellenőrzést – mesélte Dóra. – A rendőrök mindenkit buszba zsuppoltak és bevittek a kapitányságra. Ez volt az igazi Balkán: csigalassúsággal ment minden, a számítógépes ügyintézést el is lehetett felejteni. Angolul alig-alig beszélt valaki, így aztán először azt
sem tudtuk, hogy miért csuktak minket a fogdába.”

Természetesen le kellett adniuk minden holmijukat, sőt még le is vetkőztették őket. Az egyik börtönőrnőnek feltűnt, hogy Dóra nem egészen odavaló.

„Azt mondta, hogy annyira gyönyörű vagyok, hogy nem is érti, mit keresek itt – mosolygott a táncosnő. – Aztán megtalálta a fényképes autogramkártyáimat, én meg rájuk mutattam: táncosnő vagyok. Autogramot kért, cserébe kaptam egy tekercs vécépapírt.”

Csak másnapra derült ki, hogy Dórát és barátnőjét azért csukták fogdába, mert hiányzott az egészségügyi könyvük, ami ott a munkavállalás feltétele. Ezt ők nem tudták, sőt Dóra szerint a szervezőnek kellett volna gondoskodnia az engedélyről. Végül rendben hazaértek, de egy ideig most biztos nem gondol jó érzéssel Görögországra.

Blikk

2008.04.27. 09:05
vissza az előző oldalra | még több erotikus hír

A HÍR KÉPGALÉRIÁJA

Bónusz+ hirdetések: