English version
ENGLISH VERSION
Fehér Fekete Pink Lila Barna

HÍREK AZ EROTIKA VILÁGÁBÓL

Európai uniós szex - helyzetkép

A Sex Guide International című, könyv több mint hétszáz oldalon taglalja a tagállamokra jellemző szexuális szokásokat, különös tekintettel a szexpiacra.
Az olvasók ebből megtudhatják, hogy a tagállamok városaiban hol, milyen jellegű és színvonalú szolgáltatásokat kívánnak, illetve mik a helyi specialitások.
Mint kiderült, a hidegvérű angolok igencsak vonzódnak az "extrákhoz", igen nagy a látogatottsága például a szado-mazo kluboknak, Londonban majd ötszáz ilyen működik. A brit férfiak körében kedveltek az olyan szaunák is, ahol csinos hölgyek erotikus tánccal szórakoztatják a felüdülni vágyókat. Ha pedig valaki nagyobb diszkrécióra vágyik, akkor sincs nehéz dolga, elég benéznie egy utcai telefonfülkébe. Szinte mindegyik tele van ragasztgatva szex-hirdetésekkel.

A katolikus Írországban már egészen más a helyzet. Dublin-ban csak nemrégiben nyílt meg az első night-club, és prostitúciót is jóval szerényebb keretek közt lehet űzni.

Ezzel ellentétben Németország és Hollandia a szex-turizmus mekkájának számít. Több százezer ember dolgozik a szex-iparban, óriási forgalma a szexuális segédeszközöknek.
Berlinben működik Európa legnagyobb bordélyháza, a 18 emeletes Hotel Pascha háromszáz szobával várja a vendégeket, az alkalmazottak száma jóval több mint ezer.

Egy felmérés szerint a franciák a szolidabb szerelmi játékokat kedvelik, de népszerűek a partnercserés kapcsolatok, legalább 400 ezren vesznek részt rendszeresen csoportos szex-partikon.
A könyv ugyan igen röviden, de kitér a tagjelöltekre is. Rólunk, a lengyelekről és a csehekről igen jó véleménnyel írtak, legalábbis ami világszerte elismerten gyönyörű lányainkat illeti.

nice.hu

2008.04.11. 11:42
vissza az előző oldalra | még több erotikus hír


Bónusz+ hirdetések: