English version
ENGLISH VERSION
Fehér Fekete Pink Lila Barna

HÍREK AZ EROTIKA VILÁGÁBÓL

Szexis nyuszilányok közül válogat Andy Vajna - fotókkal

Hatodik éve folyik a verseny Az Év Playmate -je címért. Az eddigi győztesek – Bódy Sylvi, Pantinchin Edina, Ripli Zsuzsi, Hornyák Hajnalka és Lenkei Viki – nemcsak Magyarországon váltak fogalommá, szépségük híre a tengerentúlra is eljutott. Úgy tűnik, az idei mezôny minden eddiginél erősebb, a zsűri több mint száz jelentkező közül választotta ki azt a tizenkét lányt, aki legesélyesebb a címre. A verseny java azonban még hátravan.

Gyönyörűek a lányok, erős verseny lesz – jósolja Andy Vajna, akinek még nincs favoritja a döntősök között. – Szerintem a magyar lányok a legszebbek a világon, az itt felsorakozott playmat-ek pedig bármelyik amerikai versenyen helytállnának. Nekem nincs ideálom, egyaránt szeretem a szőkéket és a barnákat. Először egy nő szemét nézem meg, az sok mindent elárul. Én az összbenyomás és a kisugárzás alapján döntök, az sem befolyásol, hogy az illető átesett-e valamilyen plasztikai műtéten vagy sem, hiszen manapság ezt már alig lehet észrevenni.

Hogy a tizenkét lányból ki lesz a befutó, az szeptember 26-án derül ki egy nagyszabású gálaműsor keretében. Addig a versenyzők között folynak a találgatások.
– Szerintem idén szőke lányt választ majd a zsűri, mert tavaly barnahajú playmate győzött – latolgatta az esélyeket Judák Tünde, a huszonegyéves táncoslány. – Egyébként eredetileg nem akartam jelentkezni a versenyre, csak a barátnőmet kísértem el a válogatásra. Most viszont már nagyon szeretnék győzni.
Bartha Adrienn már tavaly is jelentkezett a versenyre, de akkor nem sikerült bekerülnie a mezőnybe. Szerencsére nem adta fel és idén is elment a castingra. Ezúttal sikerrel járt

Úgy gondoltam, hogy adok magamnak még egy esélyt - nyilatkozta a 27 éves modell. – Az utóbbi évben rengeteget változtam előnyömre, többek között fogytam.

Borsonline

2007.09.03. 00:40
vissza az előző oldalra | még több erotikus hír


Bónusz+ hirdetések: