English version
ENGLISH VERSION
Fehér Fekete Pink Lila Barna

HÍREK AZ EROTIKA VILÁGÁBÓL

A szép keblek látványától tovább élnek a férfiak

Ez nem vicc, az erről szóló tudósítás a New England Journal of Medicine című amerikai szakfolyóiratban jelent meg, az ehhez kapcsolódó kutatással pedig egy több orvosból álló csoport foglalkozott éveken át.
Az eredményeket Dr. Karen Weatherby publikálta, aki társaival három német kórházban, mintegy kétszáz férfit vizsgált öt éven keresztül.
A társaság egyik fele minden nap telt idomú hölgyekben gyönyörködhetett, míg többi kísérleti alanytól megvonták az efféle élvezeteket.
Az öt év elteltével mind a kétszáz férfit alapos kivizsgálásnak vetették alá, és összehasonlították az eredményeket, melyek mondhatni magukért beszéltek.
Azoknál, akik minden nap szép keblekben gyönyörködhettek, jóval alacsonyabb vérnyomást, vércukorszintet és pulzusszámot mértek nyugalmi helyzetben, ugyanakkor ereik is kevésbé voltak elmeszesedve, mint a társaság másik felébe tartozóknál.
Az orvosok az eredmények okát is megindokolták.
„A szexuális izgalom nagyobb pulzusszámot és ezáltal jobb vérkeringést eredményez, így a szív edződik, nagyobb hatékonysággal bomlanak le és távoznak a szervezetből a káros anyagok, és az erekben sem rakódnak le.
A kísérletünk szerint biztosra vesszük, hogy az a férfi, aki minden nap legalább negyedóra erős izgalmi állapotba kerül, akár négy-öt évvel is meghosszabbíthatja életét.”
Az nagybecsű orvoscsoport ezzel újabb bizonyítékát szolgáltatta a szex pozitív hatásaniak, melyek nem népszaporulat növekedésében jelentkeznek.

nice.hu

2007.02.11. 23:59
vissza az előző oldalra | még több erotikus hír


Bónusz+ hirdetések: