English version
ENGLISH VERSION
Fehér Fekete Pink Lila Barna

HÍREK AZ EROTIKA VILÁGÁBÓL

Szex az autóban – melyik márka a legjobb?

Egy brit autós magazin annak járt utána, mely autómárkákat tartják a legkényelmesebbnek olvasóik egy kiadós szeretkezéshez.
A szavazásban mintegy négyezren vettek részt, és a legtöbbjüknek a Volvo Estate hátsó ülésére esett a választásuk. A svéd márkát az eleve többfunkciós Mercedes Benz Sprinter Van követte másodikként, míg a Volkswagen Camper bizonyult a harmadik, a BMW 3 Series Saloon a negyedik, a Ford Escort pedig az ötödik legkomfortosabb autómárkának.
A kérdőívben arra is kíváncsiak voltak, hogy milyen gyakran szoktak a britek az autók hátsó, a vagy akár az első ülésén szerelmeskedni.
Az arány hetven százalék lett a harmincadik életévüket betöltöttek között, akiknek tíz százaléka kifejezetten izgalmasnak tartja ha vezetés közben! lehetnek egymáséi.
Mintegy hat százalékuk már balesetet is okozott ebből kifolyólag, de ezek csak nagyon ritkán voltak súlyosak.
Ugyanakkor az is kiderült, hogy a férfiak legtöbbje többet gondol a szexre vezetés közben, mint a vezetésre, így az is megállapítható, hogy figyelmetlenség okozta balesetek többsége éppen emiatt történik, főként nyáron, a miniszoknyaszezonban.

nice.hu

2007.01.13. 03:47
vissza az előző oldalra | még több erotikus hír


Bónusz+ hirdetések: