English version
ENGLISH VERSION
Fehér Fekete Pink Lila Barna

HÍREK AZ EROTIKA VILÁGÁBÓL

Vágynövelő hatású a kávé

Az emberek már eddig is rengeteg ételnek, tárgynak és különféle egyéb anyagnak tulajdonítottak megalapozottan a vagy éppen tévedésből vágyfokozó képességet.
Legutóbb a sok tudós és orvos által kifejezetten ártalmasnak tartott kávéról derült ki több előnyös tulajdonság is, többek közt az, hogy szerepe van a májzsugor megelőzésében, de ugyanakkor szexuális vágyat fokozó és teljesítménynövelő hatása is van.
Minderre egy amerikai egyetem kutatói jöttek rá, tapasztalataikat patkányokon majd később embereken végzett kísérletekkel igazolták.
Az előbbiek során arra lettek figyelmesek, hogy a koffeinnel kezelt patkányok kétszer nagyobb hajlandóságot mutattak a párosodásra, mint azok amelyeket hagyományos, koffeinmentes étrenden tartottak. Mindez azonban csak egy-két hétig volt így, addig amíg hozzá nem szoktak az anyaghoz.
A kísérletek később embereken is hasonló eredménnyel jártak. Az orvosok úgy foglalták össze eredményeiket, hogy napi két csésze kávé elfogyasztása javasolható minden felnőtt ember számára, akár a megfelelő szexuális teljesítmény fenntartásához is.

nice.hu

2007.01.08. 03:38
vissza az előző oldalra | még több erotikus hír


Bónusz+ hirdetések: