English version
ENGLISH VERSION
Fehér Fekete Pink Lila Barna

HÍREK AZ EROTIKA VILÁGÁBÓL

Csak szex és egy kis barátság

A világ egyik legszexisebb színésznője a Nagy Sándorról készült filmeposzban mutatta meg ismét tehetségét, a forgatáson több férfi színész kollégájának a "becsülete" is komoly veszélyben forgott. (Állítólag Jennifer Anniston és Brad Pitt kapcsolatának megromlásához is köze van.)

Nemrégiben egy nyilatkozatban szexuáls életéről tárt fel némi részletet. Mint elmondta, minden idejét a gyermeknevelésnek szenteli, főleg most, hogy egy másik adoptálást is tervez. A gyermekek mellett pedig komoly, érzelmekkel teli kapcsolatra nincs ideje és lehetősége, bizonyos "szükségleteket"azonban természetesen ki kell elégíteni.

Így jelenleg két régi férfiismerősével tart fenn szexuális kapcsolatot, mindkettőt több éve ismeri. Már a kezdet kezdetén külön megbeszélte mindkettőjükkel, hogy mit várhatnak el egymástól, arra is ügyelve, nehogy a két lovag nézeteltérésbe keveredjen amiatt, hogy meg kell osztozkodniuk rajta.

Mint mondta: "persze nem csak kizárólag szexről van szó, sokat beszélgetünk az életről, politikáról, könyveket cserélünk, időnként szórakozni járunk. Jelenleg így a legjobb, nem érhetnek csalódások."


[LHP.HU]

2005.01.13. 02:36
vissza az előző oldalra | még több erotikus hír


Bónusz+ hirdetések: