English version
ENGLISH VERSION
Fehér Fekete Pink Lila Barna

HÍREK AZ EROTIKA VILÁGÁBÓL

Becsődölt csődörök

„Gyönyörűen indult az este. Egymás karjaiban, egymást becézgetve indultunk neki az éjszakának, kéz a kézben, mi ketten, a gyönyör felé vezető úton. Teljesen átadtam magam, rábíztam testem és lelkem: vezessen ő, játsszon velem, szeressen úgy, hogy neki is, nekem is jó legyen. Égett a vágy bennünk, rettenetesen kívántuk egymást, ám kedvesem láthatóan és érezhetően nem állt készen még arra, hogy az övé legyek. Hiába voltak a becéző szavak, a forró simogatások és csókok, ahogy múlt az idő, párom egyre feszültebb lett. Fogalmam sem volt, mi történhetett, ilyen még nem fordult elő velünk. Ma már tudom, hogy létezik ez a ,jelenség’, s bizony nemcsak másokkal történik meg, nem csak olvasok róla, hanem maga a lehangoló valóság tud lenni. Az embernek persze ilyenkor gondolatok cikáznak a fejében… Valami nem stimmel? Velem van valami baja? Netán van valakije? Megbántottam? Nem úgy értem hozzá, ahogy szeretné? Csak nem beteg? Mit tegyek, mit tehetek?”
Ugye, sokaknak ismerősek az idézett gondolatok, amelyek szinte minden kapcsolatban előfordulhatnak? Ezekben a helyzetekben egyik fél sem irigylésre méltó, hiszen az egyedüli gyógymód az őszinte, meghitt beszélgetés lenne, de – valljuk meg – ez sem könnyű.

Ne drámaként éljük meg!
Az első feltételezés – természetesen a férfi részéről – legtöbbször (tévesen!) a rettegett impotencia. Gondoljunk bele, mit érezhet a fent vázolt helyzetben egy férfi! „Ha nincs erekcióm, nem is vagyok férfi”, emészti magát nem egészen alaptalanul, hiszen tény, hogy a férfiasság elsődleges jegye és jele a mai napig is a jól felismerhető szexuális készenlét. Pedig a jelenségben semmi különleges nincs. A világszerte közismert kék tabletta feltalálójának felmérése szerint nemcsak a negyveneseknél vagy ennél idősebbeknél fordul elő erekciós zavar, hanem fiatal férfiaknál is. A felmérésben részt vevők (25 és 40 év közöttiek) 39 százaléka „befuccsolt” már, 26 százalékuk néhány alkalommal, 12 százalékuk egyszer élte át a megrázó helyzetet. Tekintettel arra, hogy ez a téma még ma is legtöbbször tabunak minősül, az adatok minden bizonnyal alábecsültek. Az alkalmanként előforduló „csőd” tehát nem adhat okot valós aggodalomra. Sőt, bizonyos esetekben indokolt is. Pszichológusok szerint ez a fajta szexuális zavar nem a vágy elmúlását jelenti, épp ellenkezőleg: bármilyen hihetetlen, sok esetben a felfokozott érzelmek, az erős kötődés, a kimondhatatlan szerelem és az ehhez kötődő rendkívüli testi vágy az oka az erekció megszűnésének. Minden férfi átélte már azt a zavart, amikor a szeretett nőnek való megfelelés vágyában – balszerencséjére leggyakrabban éppen az első együttlét alkalmával – nem úgy működik férfiassága, mint ahogy szeretné, ahogy más esetben működik is. Ilyenkor tehát természetesen nem arról van szó, hogy nem szereti a hölgyet, sőt éppen ellenkezőleg, nagyon is szereti, és minden porcikájával szeretné neki a legtöbbet adni. A nő részéről ilyenkor előforduló vádaskodás, számonkérés tehát kétszeresen is fájdalmas és megalázó a férfi számára. Természetesen ebben a „csődhelyzetben” a nő is sebzettnek érezheti magát: „Ha nem férfi mellettem, talán nem is vagyok nő a számára.” Ez az első, felületes megközelítés a nő saját gyengeségének jele, amit semmi esetben nem célszerű kivetíteni a partnerre. Főleg nem ebben a helyzetben.

Párkapcsolati tükör
Bár az erekció a férfi sajátja, a szexuális kapcsolatban mindig a vágy tárgya, vagyis a nő hívja életre. Az erekció nem kizárólag a férfi kielégülési vágyának, hanem a másik iránti vonzódásának jele is. Vagyis az erekció hiánya adott esetben sejtethet valamiféle zavart a párkapcsolaton belül is. A szeretkezés intim játékában a valós élet eseményei is kifejeződnek, megismétlődnek. S bár jó esetben a szerelem, a szeretet hajtja egymás karjaiba a férfit és a nőt, ilyenkor a konfliktusok, az érzelmek, a korábban ki nem mondott vágyak is felszínre kerülnek. A szexuális együttlét alatt a férfi érzékenyebben „veszi” a nő kisugárzását, és ha tudat alatt is akár egy cseppnyi negatív erőt érez, az bizony kedvezőtlenül hat rá, olyannyira, hogy képtelen magáévá tenni a partnerét.

Sérülő értékek
Vajon miért olyan nehéz megélnie és feldolgoznia ezeket a helyzeteket a férfinak? Legfőképpen azért, mert súlyos következményeket sejt, mert lényének három legalapvetőbb értéke sérül. Nem tudja teljesíteni szexuális feladatát („nem vagyok férfi”), képtelen a megtermékenyítésre („nem tudok utódot nemzeni”), és elveszti erotikus feladatát is („nem tudok gyönyört szerezni”). Ez a helyzet tehát alapvető értékeitől fosztja meg a férfit, elgyengíti, elbizonytalanítja. A rossz idegi állapot, a fokozott stressz, a felgyülemlett megoldatlan problémák nemcsak a férfi szexuális életében okozhatnak zavarokat, hanem a másik „ösztönös” cselekvésben, az alvásban is.

Jó kezekben lesz eredmény
Ahogy az erekciós zavarok megjelenése, úgy a megoldása is két emberen múlik, a férfin és a nőn. A megoldás – a szó szoros és átvitt értelmében is – a nő kezében van. A nő keze szeretgetheti, megnyugtathatja, de éppen vádolhatja, sürgetheti is a férfit, tehát közvetlen szerepet játszik a megoldásban, vagy ellenkező esetben a katasztrófában, a férfi megsemmisítésében. A pszichológus szerint a szeretkezés nem csupán egy duzzadó hímtag a nő hüvelyében, hanem simogatások, ölelések, csókok, becézések hosszú sora. Idővel a férfinak egyre több és több becézésre van szüksége. A látható erekció nem mindig elég a behatoláshoz, ezért a legjobb megoldás a vágy valódi felkeltéséhez a cirógatás, masszírozás. A nővel ellentétben, aki egész testével fogadja magába társát, a férfi nemisége csak és kizárólag a hímvesszejére vetül. Ezért fontos, hogy a nő más testrészeket is felfedezzen, szeretgessen, és így jelezze a férfi számára, hogy egészében szüksége van rá, mindenestül kell neki.

Fontosabb a szeretet
- Az erekciós zavarok 55 százaléka lelki eredetű.
- A partnere merevedési problémájával szembesült nők 64 százaléka gondolja úgy, hogy öt alkalommal történő merevedési zavar esetében beszélhetünk valóban problémáról.
- A nők 25 százaléka találkozott már partnerénél erekciós zavarral, ebből 23 százalékuk többször.
- A párjuk erekciós zavarával szembesült nők72 százaléka szerint az aktusnál fontosabb, hogy továbbra is szeretve érezze magát.

Az okok
Lelki okok:– A stresszes életmód következtében megnő a férfi adrenalinszintje, ugyanakkor csökken az androgénhormon-szintje, ami erekciós zavarhoz vezet.
– A depresszió közismerten és bizonyítottan csökkenti a vágyat.
– A szerelem elmúlása, a szeretet hiánya a vágy elmúlásához vezet.
Testi okok:
– A fáradtság és az egészségügyi problémák csökkentik a nemi vágyat.
– A cukorbetegségben szenvedőknél is hiányozhat a nemi vágy, mivel érzékenyebbé válik a pénisz.
– A túlzott alkoholfogyasztás és a különféle kábítószerek tompítják a vágyat.
– Néhány hosszan (kúraszerűen) szedett gyógyszer mellékhatása is lehet.


[LHP.HU]

2005.03.09. 19:28
vissza az előző oldalra | még több erotikus hír


Bónusz+ hirdetések: